Mit jelent Indigó vagy Kristály Gyermeknek vagy Felnőttnek lenni? Az emberiség spirituális evolúciója
(2840 szó a szövegben) (5983 olvasás) 
Mit jelent Indigó vagy Kristály Gyermeknek vagy Felnőttnek lenni?
Celia Fenn írása
Honnan tudhatod, hogy te, vagy valaki, akit ismersz, Indigó vagy Kristály
Gyermek vagy Felnőtt?
Le fogjuk írni ezeknek az embereknek a fő tulajdonságait és jellemzőit.
Szeretnénk azonban hangsúlyozni, hogy az Indigó/Kristály jelenség az emberi
faj evolúciójának következő lépcsőfoka. Valamilyen módon mindannyian egyre
hasonlatosabbakká válunk az Indigó és Kristály emberekhez. Ők azért vannak
itt, hogy utat mutassanak, így az információt általánosságban
mindannyiunkra lehet alkalmazni, ahogy belekezdünk az átalakulásba, hogy
növekedésünk és evolúciónk következő szakaszába érkezzünk.
Az Indigó Gyermekek az elmúlt 100 év folyamán érkeztek a Földre. A
legkorábbi Indigók úttörők és útmutatók voltak. A 2. Világháború után
jelentős számban születtek, ők a mai Indigó felnőttek. Másrészt az 1970-es
években Indigóknak egy nagy hulláma érkezett, így a Földön egy egész
generációja van az Indigóknak, akik a húszas éveik végén illetve harmincas
éveik elején járnak, és készen állnak arra, hogy elfoglalják helyüket, mint
a világ vezetői. Indigók egészen 2000-ig születtek, egyre növekvő
képességekkel, és egyre nagyobb műszaki tudással és kreatív képességekkel.
A Kristály Gyermekek 2000 környékétől kezdtek feltűnni a bolygón, bár
néhányan kissé korábbi időpontra teszik érkezésüket. Rendkívüli erővel
bírnak, akiknek fő feladata az, hogy az evolúciónk következő szintjére
juttassanak minket, és felfedjék előttünk önnön belső hatalmunkat és
istenségünket. Inkább csoporttudatként működnek, mint egyéni tudatként, és
az "Egy Törvényei" vagy az Egység Tudat szellemében élnek. A szeretet és a
béke hatalmas erejét hordozzák a bolygón.
Az Indigó és Kristály Felnőttek két csoportból állnak. Az egyik csoport
tagjai Indigóként születtek, és most a Kristály állapotba tartó
átalakuláson mennek keresztül. Ez azt jelenti, hogy egy spirituális és
fizikai átalakuláson mennek át, ami felébreszti bennük a "Krisztusi" vagy
"Kristály" tudatosságukat, és összeköti őket a Kristály gyermekekkel a
változások evolúciós hullámának részeként. A második csoportba azok
tartoznak, akik ezek nélkül a képességek nélkül születtek, ám megszerezték
őket, vagy most szerzik meg őket kemény munkájuk és spirituális ösvényük
szorgalmas követése révén. Igen, ez azt jelenti, hogy mindegyikünknek
megvan a lehetősége arra, hogy része legyen az "ember angyalok" felbukkanó
csoportjának.
A következő kivonat az Indigó és Kristály Gyermekek közti különbséget
mutatja be. A kivonat Doreen Virtue "Indigó és Kristály Gyermekek" című
cikkéből származik.
Az első, amire a legtöbben felfigyelnek a Kristály gyermekekkel
kapcsolatban, a szemük. Hatalmas szemük van, átható és bölcs tekintetük,
fiatal koruk ellenére. Szemeik megragadnak és hipnotizálnak, míg azt veszed
észre, hogy lelked lecsupaszítva áll tekintetük előtt. Talán észrevetted,
hogy a gyermekeknek ez a különleges új "fajtája" egyre nagyobb számban van
jelen a bolygón. Boldogok, elragadók és megbocsátók. Az új fénymunkásoknak
ez a generációja - általában 0 és 7 éves kor közöttiek - nem olyanok, mint
az előző generációk. Sok tekintetben példaképek, ők a mutatói annak, hogy
az emberiség milyen irányba tart. és ez egy jó irány!
Az idősebb, úgy nevezett "Indigó Gyermekeknek" (kb. 7 és 25 év közöttiek) több közös
tulajdonságuk is van a Kristály Gyermekekkel. Mindkét generáció nagyon
érzékeny és pszichikus, és fontos életcélokkal rendelkeznek. A legnagyobb
különbség a temperamentumukban van. Az Indigók harcos szelleműek, mert
közös céljuk, hogy lerombolják a régi rendszereket, melyek már nem
szolgálnak minket. Azért vannak itt, hogy szétzúzzák azokat a
kormányzatokat, oktatási és jogi rendszereket, melyek a tisztesség
hiányában szenvednek. Hogy ezt véghezvigyék, keménységre és szenvedélyes
céltudatosságra van szükségük.
Azok a felnőttek, akik ellenállnak a változásoknak, és az alkalmazkodást és
a komformitást értékelik, gyakran félreértik az Indigókat. Gyakran
bélyegzik őket "hiperaktivitásos figyelemhiányos rendellenességben
szenvedőknek" (ADHD - Attention Deficit with Hyperactivity Disorder) vagy
"figyelemhiányos rendellenességben szenvedőknek" (ADD - Attention Deficit
Disorder). Sajnálatos módon, ha elkezdik gyógyszerezni őket, akkor az
Indigók gyakran elveszítik gyönyörű érzékenységüket, spirituális
képességeiket és harcos energiáikat. Velük ellentétben a Kristály Gyermekek
boldogok és higgadtak. Persze, néha nekik is vannak dührohamaik, ám ezek a
gyerekek túlnyomórészt megbocsátóak és könnyedén veszik a dolgokat. A
Kristály generáció az, aki hasznát látja az Indigók úttörő szerepének. Elöl
mennek az Indigók, kezükben egy bozótkéssel, levágva és eltakarítva
mindent, amiből hiányzik a tisztesség. A Kristály gyermekek pedig követik a
megtisztított ösvényt, ami egy sokkal nyugodtabb és biztonságosabb világba
vezet.
Az "Indigó" és "Kristály" megnevezést azért kapta ez a két generáció, mert
legpontosabban ezek a megnevezések írják le auraszíneiket és
energiamintázatukat. Az indigó gyermekeknek sok indigókék szín van az
aurájukban. Ez a "harmadik szem csakra" színe, ami a fejen belül, a két
szemöldök között elhelyezkedő energiaközpont. Ez a csakra szabályozza a
tisztánlátást, az energiák, látomások vagy szellemek látásának képességét.
Sok Indigó gyermek tisztánlátó.
A Kristály Gyermekeknek opálfényű aurájuk van, csodálatos pasztellszínű
színárnyalatokkal. Ez a generáció erősen vonzódik a kristályokhoz és a
kövekhez.
Az Indigó Gyermekek megérzik az őszintétlenséget, ahogy a kutyák megérzik a
félelmet. Az Indigók tudják, mikor hazudnak nekik, mikor leereszkedőek
velük szemben, vagy mikor próbálják manipulálni őket. És mivel kollektív
céljuk az, hogy a tisztesség egy új világába vezessenek minket, az Indigók
belső hazugságjelzője nélkülözhetetlen számukra. Ahogy már említettük, az
Indigók harcos szellemét sok felnőtt fenyegetésként éli meg. Az Indigók
képtelenek alkalmazkodni a rosszul működő helyzetekhez, mind otthon, mind a
munkájukban és az iskolában. Képtelenek eltávolodni az érzéseiktől, és úgy
tenni, mintha minden rendben lenne. kivéve, ha gyógyszerezik vagy
nyugtatózzák őket.
A Kristály Gyermekek vele született spirituális képességeit is gyakran
félreértik. Különösen telepatikus képességüket, aminek következtében
gyakran csak később kezdenek el beszélni.
Az új világban, melybe az Indigók vezetnek minket, sokkal inkább tudatában
leszünk intuitív gondolatainknak és érzéseinknek. Nem fogunk annyira
megbízni a kimondott és írott szóban. A kommunikáció gyorsabb, közvetlenebb
és őszintébb lesz, mert lélek és lélek között fog zajlani. Mi is egyre
növekvő számban kerülünk összeköttetésbe pszichikus képességeinkkel. A
paranormális iránti érdeklődésünk még nem volt ilyen nagy, amivel együtt
jár, hogy számos könyv, tévéműsor illetve mozifilm foglalkozik a témával.
Így nem meglepő, hogy az Indigókat követő generáció hihetetlenül
telepatikus. Sok Kristály Gyermek későn kezd el beszélni, nem ritka, hogy
csak 3 vagy 4 éves korukban. Ám a szülők arról számolnak be, hogy nem okoz
számukra problémát a néma gyermekükkel való kommunikáció. Sőt! A szülők
lélek-lélek kommunikációt alkalmaznak Kristály Gyermekükkel kapcsolatban. A
Kristály gyermekek pedig a telepátiának, saját testnyelvnek és hangoknak
(beleértve az éneklést) egy kombinációját használják, hogy közöljék a
lényeget.
Akkor van probléma, ha az egészségügyben vagy az oktatásban dolgozók
"abnormális" beszédfejlődésűnek minősítik a Kristály Gyermeket. Nem
véletlen, hogy ahogy növekszik a Kristály Gyermekek születésének száma,
rekordmennyiségű autista diagnózis születik.
Valóban igaz, hogy a Kristály Gyermekek különböznek a többi generációtól.
Ám miért kell kórosnak minősíteni ezeket a különbségeket? Ha a gyerekek
sikeresen kommunikálnak otthon, és a szüleik sem számolnak be ezzel
kapcsolatos problémákról. akkor miért próbálunk ebből problémát kreálni? Az
autizmus ismertetőjelei elég világosak. Eszerint az autista személy saját
világában él, és nincs kapcsolata más emberekkel. Az autista személy azért
nem beszél, mert közömbös a más emberekkel való kommunikáció iránt.
A Kristály Gyermekek ennek épp az ellenkezői. Asz összes generáció közül ők
érzik leginkább a másokkal való kapcsolatot, ők a legkommunikatívabbak, a
leggondoskodóbbak és a legbújósabbak. Elég filozofikusak, és spirituális
képességeik vannak. Példátlan kedvességgel és érzékenységgel fordulnak a
világ felé. A Kristály Gyermekek spontán megölelik azt, akinek erre
szüksége van, és nagyon segítőkészek. Egy autista személy sosem tenne
ilyet!
Könyvemben, "Az Indigó Gyermekek nevelése és táplálása" címűben azt írtam,
hogy az ADHD megjelölést talán arra kéne használni, hogy "figyelmüket a
magasabb dimenziók felé fordítók" (Attention Dialed into a Higher
Dimension). Ez sokkal pontosabban jellemezné ezt a generációt.
Hasonlóképpen, a Kristály Gyermekeket nem autistának kellene bélyegezni. Ők
nem autisták! Hanem tiszteletreméltók! (lefordíthatatlan szójáték: They
aren't autistic! They're AWE-tistic!)
Ezek a gyerekek tiszteletet érdemelnek, nem "működési zavarban szenvedő"
jellegű címkéket. Ha valami működési zavarban szenved, akkor az a rendszer,
ami képtelen alkalmazkodni az emberi faj folyamatos fejlődéséhez. Ha
megszégyenítjük a gyermekeket ezekkel a címkékkel, vagy begyógyszerezzük
őket, hogy engedelmességre kényszerítsük őket, akkor eldobunk magunktól egy
ég-küldte ajándékot. Szétzúzunk egy civilizációt, mielőtt ideje lenni
gyökeret verni. Szerencsére sok pozitív példa és alternatíva van. És
ugyanaz az ég, amely a Kristály gyermekeket küldte, támogat bennünket is,
akik a gyermekek pártfogói vagyunk.
A következő kivonat Celia rövidesen megjelenő könyvéből származik, melynek
címe: "Az Indigó-Kristály kaland". Ebben bővebben olvashatunk az Indigó-
Kristály megtapasztalás metafizikai jellemzőiről és megközelítéséről.
ÖTÖDIK FEJEZET
ARANY AURÁK, EMBER ANGYALOK ÉS MULTIDIMENZIONÁLIS TUDATOSSÁG
Az Indigó és Kristály gyermekek, akik a bolygóra érkeznek,
"csillaggyemekekként" ismertek. Ez azért van így, mert lelkük sokkal inkább
otthon van a csillagokban, és gyakran még nem inkarnálódtak ezelőtt a
Földre. Egy "különleges megbízatású" csoportként érkeztek ebben az
időszakban, hogy támogassák a Földet és lakosait az átalakulásuk és "Új
Földként" való újjászületésük alatt.
Ám míg ezek a létezők átlagos emberi lényeknek tűnnek, valójában az emberi
lehetőségek sokkal nagyobb részéhez van hozzáférésük. Jobban tudják, kik ők
valójában, könnyebben felismerik isteni eredetüket és lényegüket.
Az Indigó gyermekek az Inkarnáció és Evolúció Indigó Léleksugarán
születtek. Ez azt jelenti, hogy elérhetők számukra a tisztánlátás és a
gyógyítás képességei. Szintén hozzáférésük van a Tudatosság Negyedik vagy
Ötödik Dimenziójának nevezhető síkjaihoz, míg a legtöbb ember számára csak
a Harmadik vagy a Negyedik az elérhető. Ez a Magasabb Dimenziókhoz való
hozzáférés képessége az Indigó Sugár ajándékaival együtt azt eredményezi,
hogy ezek a gyermekek természetüknél fogva intelligensebbek, érzékenyebbek
és tisztánlátóbbak. Kreatívak, gyakran könnyedén használják mindkét
agyféltekéjüket, ami művészileg tehetségessé, ám műszakilag is
hozzáértőkké, valamint kalandossá és merésszé teszi őket.
A Kristály gyermekek az Inkarnáció és Evolúció Arany Sugarán születtek. A
Tudatosság Hatodik Dimenziójával születtek, és nyitva áll előttük a
lehetőség, hogy nagyon gyorsan megnyíljanak a Teljes Krisztusi Tudatosság
Kilencedik Dimenziójának, onnan pedig egész a Tizenharmadik Dimenzióig, ami
az Egyetemes Tudatosságot képviseli.
Ezekkel az ajándékokkal és képességekkel a Kristály létezők nagyon
erőteljesek és kreatívok. Sokan az Arany és Bíborvörös sugarakat hordozzák,
ami a teremtés mestereivé teszi őket, különösen ami a hanggal és fénnyel
való teremtést illeti. A földi síkon ez művészi és zenei kreativitásként
nyilvánul meg. Azok, akik magukban hordozzák az Indigó-Ezüst Sugarat, a
bolygó "anyjai" és "istennői", a gyógyítás és gondoskodás női rezgéseivel
rendelkeznek. A Vörös-Arany sugár képviselői a teremtés férfi vibrációit
hordozzák, és ők gyakorta aktívabb értelemben vett vezetői szerepeket
töltenek be.
A Jövő Kristály gyermekeit "Szivárvány Kristály" létezőkként fogjuk
emlegetni. Ez a teljesen kifejlődött Tizenharmadik Dimenziós Egyetemes
Emberi Lény, aki képes vibrációs mezőjében hordozni és átvezetni önmagán az
Inkarnáció és Evolúció összes Sugarát. Már vannak Szivárvány Kristály
létezők a Földön, ám képességeik teljes kibontakoztatása még hátra van.
Ebben az evolúciós fejlődési folyamatban a hétköznapi emberek számára az az
izgalmas, hogy az Indigó és Kristály létezők azért hozták ezeket a
rezgéseket a Földre, hogy megosszák őket másokkal. Puszta jelenlétükkel
segítenek másoknak, hogy elmozduljanak ezen új rezgések felé, és ők is
teljesen kibontakoztathassák képességeiket. Az Indigó-kristály ajándék az
Evolúció ajándéka a bolygó számára, hogy teljes mértékben hozzáférhessünk
képességeinkhez. Ez az ajándék minden egyes emberi lény számára elérhető,
aki ma a bolygón él, ha úgy dönt, hogy él vele.
Sokan, akik vállalták a változásokat és az átmenetet, a tudatosság eredeti
Harmadik Dimenziós állapotából átléptek az Indigó majd a Kristály állapotba
a gyerekek segítségével, akik ezeket a rezgéseket hordozzák. Ezek a
felnőttek képesek megtartani az Evolúció Arany Sugarát nyolcadik
csakrájukban, és ezzel segítenek egy energiamátrix létrehozásában, ami az
Új Föld megteremtéséhez szükséges. Ezt a pulzáló Arany fényt a
tisztánlátók, és azok, akik érzékelik az auraszíneket, világosan látják
ezeknek az embereknek az aurájában.
Az Ember Angyal
Egyike az átváltozási folyamat ajándékainak, hogy az emberek tudatára
ébrednek arra, kik ők valójában: Szellemek emberi testben, más szavakkal
Angyalok emberi formában.
A magasabb birodalmakkal való kapcsolatunknak évezredek óta tudatában
vagyunk, ám mindig azt éreztük, hogy ez valahogy az emberen kívül található.
Úgy éreztük, hogy az anyagban való létezésünk valamiféleképp elvág minket
angyali örökségünktől. Gyakran emlegettük a Felsőbb Énünket, tudva, hogy
hozzáférhetünk önmagunk ezen részéhez, ám valahogy nem volt teljesen a
részünk, és csak meditációban voltunk képesek elérni.
Ennek az egyik oka az volt, hogy fizikai formánk be volt zárva a Harmadik
Dimenzióba, míg Felsőbb vagy Angyali Énünk sokkal finomabb és magasabb
rezgésekkel rendelkezett, és sokkal inkább otthon volt a Magasabb
Dimenziókban. Így mindig egy "szakadék" volt emberi testünk materiális
megjelenése, valamint tudatosságunk és a spirituális valóság között.
Most a bolygó rezgésszintváltozásával, amit találóan "Felemelkedésnek"
hívunk, a Föld és lakosai részére lehetőség nyílik arra, hogy a tudatosság
Harmadik Dimenziójából felemelkedjenek a Magasabb Dimenziókba. Ahogy a
tudatosság megemelkedik, a spirituális világ közelebb kerül, míg eltűnik a
"szakadék", és egy folytonosság jön létre, amit "Multidimenzionális
Tudatosságnak" nevezünk.
Ezen a ponton a Felsőbb és Alacsonyabb Én összeolvad, és az emberi lény
Ember Angyallá válik.
Az Ember Angyal állandóan tudatában van angyali jellemzőinek, hatalmának és
teremtő erejének. Nincs ideje és szüksége a félelemre és áldozat drámákra.
Az idejét inkább azzal tölti, hogy megteremtse azt a valóságot, melyben
boldog és elégedett.
Sok indigó és Kristály gyermek a tudatosságnak már majdnem ezen a szintjén
van, vagy esetleg már el is érte azt. Mint ahogy sok Indigó-Kristály
felnőtt is, akik keresztülmentek az átalakulási folyamaton. Ők azok az új
létezők, akik jogot formálnak mind emberi, mind angyali örökségükre, és
akik megteremtik az Új Földet.
Nagyon fontos itt megemlíteni, hogy azok, akik az átváltozás során
felismerték angyali énjüket, tudatában legyenek annak is, milyen fontos
embernek lenni, és jól megalapozottnak és földeltnek lenni a materiális
dimenziókban vagy síkon is. Az átalakulási folyamat lényege, hogy a
"Mennyországot" a "Földre" hozzuk, nem pedig az, hogy belesodródjunk valami
földeletlen paradicsomi állapotba.
Az Ember Angyalokra munka vár. Az ő feladatuk, hogy megteremtsék az Új
Földet, ami a Mennyországot a Földre hozza. És mivel a "menny" nem
valamiféle hely, hanem sokkal inkább a tudatosság egy állapota, az Ember
Angyaloknak dolgozni kell azon, hogy a tudatosság magasabb dimenzióit a
földi síkra hozzák. Ha ezt véghezviszik, akkor megszületik egy olyan
planetáris kultúra, amely minden létezőt az Isteni Lényeg
manifesztációjaként fog tisztelni. Ez a kultúra vissza fogja tükrözni a
létezők iránt érzett tiszteletét békéje, harmóniája és kreativitása által.
A multidimenzionalitás természete
Egészen a legutóbbi időkig a Földre születő emberek harmadik dimenziós
létezőkként születtek. Ez azt jelenti, hogy teljes mértékben a materiális
síkon vagy birodalomban tartózkodtak, tudatuk "be volt zárva" a harmadik
dimenzióba. Az első három csakrájuk szintjén működtek, a materiális, az
érzelmi és a mentális csakra szintjén. A spiritualitást valami külső
dolognak tekintették, aminek nincs köze a mindennapi élethez.
A harmadik dimenziós létező elkülönült, egyedi individuumként tekint
magára. Nem igazán érzékeli a tudat egységét, ez már a magasabb dimenziós
tudatosság jellemzője. Az elkülönültség érzése miatt az emberek egy olyan
társadalmat hoztak létre, ami alig van tudatában a létezők és a
cselekedetek közötti kapcsolatnak. A tudatosság ezen hiánya miatt az
emberek egy szenvedéssel és fájdalommal teli bolygót teremtettek, ahol az
egyének nem érzik szükségét annak, hogy felelősséget vállaljanak
gondolataikért, érzéseikért és tetteikért. A források véges volta miatt
érzett túlélési félelem kapzsisághoz és egyensúlytalanságokhoz vezetett,
amire megoldást kell találni, hogy egy stabil planetáris otthont teremtsünk
minden ember számára.
Az Indigó gyermekek a multidimenzionális tudatossághoz való hozzáféréssel
érkeztek a bolygóra. Harmadik dimenziós testbe születtek, tudatuk azonban a
negyedik dimenzióban volt, és képes volt elérni az ötödik dimenziót. Amikor
az Indigó tudatosság ezen "hulláma" megérkezett az 1970-es évek elején,
megnyílt a lehetőség az emberiség és a bolygó számára, hogy áttérjenek a
negyedik dimenzióba.
A tudatosság negyedik dimenziós szintjén az emberek ráébrednek az Egy
Egyetemes Törvényére, másképp az "Egység Tudatosságra". Ezen Törvény
szerint mind Egyek vagyunk, mind összeköttetésben állunk, és ami bármilyen
hatással van közülünk egyre, az mindannyiunkra hatással van. Az Indigó
gyermekek magukban hordozzák ezt a tudatosságot. Ez vezeti őket, hogy
kiálljanak és küzdjenek olyan ügyekért, amik meg fogják gyógyítani a
Földet, és megállítják az emberiséget abban, hogy tovább pusztítsák és
szennyezzék környezetüket, és ártsanak más embereknek.
Az Indigók tisztelik minden egyes ember adottságait és képességeit, ám nem
gondolják, hogy az adottságai bárkit is más fölé emelnének. Az ego
játékainak és az önteltségnek nincs igazán helye az Indigók életében.
Ha az Indigó tudatosság tovább nyit az ötödik dimenzió felé, és eléri azt,
akkor tudatára ébred teremtő hatalmának. Az ötödik dimenziós tudatosság
élvezi a teremtést. A mai Föld összes vallási hitrendszere és gazdasági
rendszere ötödik dimenziós gondolatformák teremtményei, amiket mi tartunk a
helyükön azáltal, hogy folyamatosan energiát adunk nekik. Így egy ötödik
dimenziós rácsot alkotnak a Föld körül. A legtöbb alacsonyabb dimenziós
létező abszolút nincs tudatában annak, hogy gondolataikat és viselkedési
mintáikat az ezen a szinten levő gondolatformák irányítják.
Ha az Indigó tudatosság eléri ezt a szintet, akkor gyakran elvet minden
hiedelemrendszert és a szabadság tudatát, hogy új, alternatív gondolkodási
és létezési formákat teremtsen. Az Indigó személy gyakorolja bolygói
küldetését, hogy új gondolkodási és létezési formákat teremtsen és hozzon a
Földre. Ám a tudatosságnak ezen a fokán még mindig jelen vannak a dualitás
"jó" és "rossz" megjelölései, ami meghatározza, milyen típusú rendszer
lenne legjobb a Föld számára. A tudatosság következő lépése a dualitás mögé
húzódás, egy olyan birodalomba, ahol a személy mindenkit a nagyobb jó
részének tekint, és ahol megérti, hogy mindenki a nagyobb egész javát
szolgálja.
Ez a fejlettségi szint a hatodik dimenziós tudatosság, a Krisztusi Gyermek
vagy Varázsgyermek birodalma. Minden Kristály gyermek ezzel a tudatossággal
rendelkezik. Azonnali hozzáférésük van önmaguk mágikus és spirituális
jellemzőihez, a képzeletet és a teremtést fantasztikus és örömteli módokon
képesek egyesíteni. Ha saját eszközeikre hagyatkozhatnának, akkor azonnal
egy varázslatos bolygót teremtenének. Ám még meg kell birkózniuk a
széleskörű harmadik dimenziós tudatossággal, és küzdenek azokkal a
mintákkal és viselkedési formákkal, melyeket itt találnak.
Ha egy Indigó felnőtt tudatossága keresztülmegy az átalakulási folyamaton,
hogy elérje a Kristály tudatossági állapotot, akkor belép a hatodik
dimenziós tudatosságba, megjelennek benne a Krisztusi Tudatosság magjai.
Újjászületnek tudatukban, Krisztusi vagy Varázsgyermekként. Felismerik az
élet játékosságát, és a Szellem játékát a bolygón élő emberi lényeken
keresztül. Ekkor képesek minden életre varázslatosként és megszenteltként
tekinteni, ahol minden életet a szellem munkája irányít, és ez a munka
emeli fel létezésüket. Ezen a ponton a létező megérti a nagyobb evolúciós
hullámnak való átadás elveit, miközben személyes szinten még mindig
gyakorolja teremtő jogait.
Ha a Kristály tudatosság eleget tartózkodott ezen a szinten, továbbléphet a
hetedik dimenzió szintjére, ahol a tudatosság ráébred a létező spirituális
küldetésének természetére. A Kristály vagy Krisztusi felnőtt ezen a szinten
kész felvállalni egy planetáris küldetést, hogy a magasabb dimenziós
tudatosság hordozója legyen mások számára. Munkájának része lehet, hogy
tanítson és gyógyítson nagyobb keretek között, vagy egyszerűen csak
auramezőjében hordozza az energiát, hogy mások számára is hozzáférhetőek
legyenek a magasabb rezgések, ahogy haladnak saját felemelkedésük útján.
A Kristály gyermek és felnőtt előtt nyitva áll a lehetőség, hogy teljesen
megnyíljon a kilencedik szintig vagy más néven a Teljes Krisztusi
Tudatosság szintjének. Ez magában foglalja a nyolcadik vagy archetipikus
szintet, ahol a létezőnek teljes hatalma van földi életeinek "történetei"
felett, és a kilencedik szintet, ahol a létező teljes felelősséget vállal a
Bolygó gondnokságáért.
Nyitva áll a lehetőség a létező előtt, hogy folytassa útját a tizedik
szintig, ahol a létező számára hozzáférhetővé válnak Csillagrendszerbeli
kötelezettségei. Ezt követi a tizenegyedik szint, ahol elérhető a
tudatosság galaktikus szintje, végül a tizenkettedik szint következik, ahol
az Egyetemes Tudatosság Arany Sugara "Teljes Egyetemes Létezővé" avatja fel
a létezőt. A tizenharmadik szint a Mester szintet képviseli, aki belép az
Isteni Misztériumba az Isteni Teremtő Lényeg teljesen tudatos szikrájaként.
Evolúciós ugrás
Ahogy a fentiekből kitűnik, az Indigó-kristály kaland hatalmas evolúciós
ugrást jelent az emberi faj számára. Kezdetben ez hatalmas ugrás a
tudatosságban, ami visszatükröződik az egyén auraszíneiben, illetve abban,
hogy hozzáfér a tudatosság multidimenzionális rétegeihez.
Ám ami a finom vagy spirituális testekben megjelenik, annak előbb-utóbb
manifesztálódnia kell az egyének fizikai vagy földi síkon létező testében
is. Majd végül magának a Bolygónak a fizikai testében is. Az Indigó és
Kristály gyermekek és felnőttek lényeges és erőteljes részei az evolúciós
ugrásnak, ami egy új Aranykorba vezet minket.
A tudatosság magasabb szintjei, minden létező összeköttetése, valamint a
teremtő és a képességek kibontakoztatását elősegítő élet iránti vágy fog
jellemezni hamarosan minden embert a Föld Bolygón.
Fordította: LBY 2005.01.30.
|