Lélektárs szövetségek: A Test, Szellem és Lélek egyesítése az ötödik dimenziós Új Földön
(1235 szó a szövegben) (2732 olvasás) 
Lélektárs szövetségek: A Test, Szellem és Lélek egyesítése az ötödik
dimenziós Új Földön - Michael Arkangyal Celia Fenn közvetítésével
Kedveseink, az Ötödik Dimenzió legnagyobb ajándékainak egyike az örömteli
és szerető kapcsolatok lesztek, amit ti fogtok megteremteni, és felébredt
létezőkként élvezni. Ha ráébredtek hatalmatokra és kitárjátok szíveteket, a
leggyönyörűbb és legszeretettelibb lélektársi kapcsolatokat lesztek képesek
megteremteni. Nem fogjátok kevesebbel beérni, mint lélektársi szövetséggel.
Sokan kérdezitek: "Ki a lélektársam?", leginkább azok, akik még mindig
egyedül vannak. Sokan egyedül találják magukat, vagy szeretnének kilépni a
már nem működő kapcsolatokból. Ennek a kényelmetlenségnek az az oka, hogy
megkértünk titeket, engedjétek el a harmadik dimenziós kapcsolatokat, és
álljatok készen teljesen az ötödik dimenziós szövetségekre. Azok, akik már
most is egy szeretetteli szövetségben élnek, választhatják azt, hogy
felemelik kapcsolatukat az ötödik dimenzióba.
Azt mondjuk, hogy a lélektársatok nem feltétlenül egy bizonyos személy.
Több olyan ember is van, aki a tietekhez illeszkedő lélekmintázatot
nyújthat számotokra. Az átalakulás és a "felemelés" ezen folyamatában
lehet, hogy több lehetőség is kínálkozik számotokra, hogy lélektársi
köteléket alakítsatok ki.
A kulcs a lelki összeillőség. Ez egy energetikai illeszkedés a Magasabb
Dimenziók szintjén. Olyan emberek lesznek képesek egymással lélektársi
köteléket kialakítani, akik lelkének fény és hang rezgései eléggé
illeszkednek egymással ahhoz, hogy a két lélek számára meglegyen a
lehetősége annak, hogy teljesen összeolvadjanak, és Ikerláng Szövetséget
alkossanak.
Ezt a harmonikus illeszkedést mély mágneses vonzalomként és összhangként
érzékeljük. Tudni fogjátok, ha találkoztok egy lehetséges lélektárssal. A
lelketek tudni fogja, és a lélek és a Felsőbb Én tudása rögtön eljut
hozzátok is. Az ötödik dimenziós felébredt állapotban lelketek választásait
és megtapasztalásait úgy fogjátok érzékelni, mint saját választásotokat és
tapasztalásotokat, mivel az Ötödik Dimenzióba való átmenet lényege pont az
volt, hogy fizikai aspektusotok és magasabb aspektusotok csatlakozzon
egymáshoz.
Azt mondjuk, hogy a lelketek mindig okkal választ társat, és ez az ok a
nagyobb jó szolgálata. A lélektársi szövetségeket nem az ego határozza meg.
Nem az ego személyes öröméről szólnak, hanem inkább arról, hogy hogyan tud
egyesülni a két lélek energiája, hogy ezáltal a nagyobb jót szolgálják. A
szolgálat ezen értelmezésében fogjátok megtalálni a boldogságot és az
örömöt, ami a két lelket összehozza egymással a fizikai síkon, és a
boldogság alapját adja a fizikai világban.
A múltban a lélektársi kötelékek gyakran azért jöttek létre, hogy intenzív
belső munkát végezzenek a társak. Nem minden lélektársi szövetség volt
boldog, mert a két lélek munkájához hozzátartozott a mély, rosszul működő
mintázatok megtisztítása, melyek mindkettőjüknél általánosak volt. Ám ezt a
folyamatot befejeztétek és lezártátok, és innentől fogva a lélektársi
szövetségek az öröm és a boldogság megteremtéséről szólnak a szolgálaton
keresztül. Az Új Földön létrejövő szövetségek a bolygó szolgálatáról
szólnak, egy olyan örömteli és harmonikus állapotban, ahol a két lélek
eggyé válik munkájuk iránti elkötelezettségükben, ami nem más, mint hogy ők
a fény létezői a bolygón. Ez nem azt jelenti, hogy fizikailag is együtt
kell dolgozniuk, hanem azt, hogy lelkeik és energiáik támogatják egymást
magasabb szinten a közös jó érdekében.
A lélektárs kapcsolatok megalapozása a fizikai síkon: a Szent Szex szerepe
Ha létrejött egy lelki síkon alapuló kapcsolat, akkor a szolgálat és a
spiritualitás eszméit a társak áthozzák a fizikai síkra vagy a "látható"
világba is. A pár fizikai egyesülése egy szent cselekedetnek tekintendő,
ahol a férfi és női energiákat, vagy a yint és a yangot egy szeretetteli és
eksztatikus harmóniába hozzák.
Ez azt jelenti, hogy a lélektársi szövetségekben a társaknak el kell
dönteni, ki milyen jellegű energiákat áramoltat át önmagán a kapcsolaton
belül. Ideális esetben a férfi az Isteni Férfi vagy az Isten yang
energiájának a csatornája, a nő pedig az Isteni Nő vagy Istennő energiák
csatornája. A szövetségük a Yin és a Yang egy harmonikus egyensúlyát hozza
létre ezáltal.
Lehetnek azonban olyan kapcsolatok, ahol a nő választja a Yang energiát, a
férfi pedig a női vagy Yin energiát. A Homoszexuális vagy Leszbikus
szövetségekben a partnereknek el kell dönteniük, ki melyik energiát
választja, hogy a Yin és Yang energiáknak egy olyan összevegyülését tudják
megvalósítani, ami utat nyit a Magasabb Dimenziók felé.
Sokatoknak nehéz alkalmazkodni ezekhez a szerepekhez. Annak a partnernek,
aki a Női energiát választja, át kell engednie az aktív vezető szerepet a
társnak, aki a Férfi energiát veszi magára. Ez nem uralkodást és irányítást
jelent, hanem egy szükséges beállítás ahhoz, hogy a Magasabb Szintek
kiegyensúlyozott, harmonikus energiaáramlása megtörténhessen, ami csodákat
teremt a két ember között. Ha a Nő átengedi a vezetést a Férfinak, akkor
létrejön az Isteni Rend. Az Isteni Kegyelem el tud kezdeni áramolni. Ám ez
egy kölcsönös átengedés, mert a férfi partnernek át kell engednie magát a
nő szerelmének, és ezáltal a társak a magasabb vezetésére bízzák
akaratukat.
Jelenleg sokan ellenálltok ennek, mert a harmadik dimenziós
tapasztalataitok miatt ellenállást éreztek minden ellen, amit uralomként,
irányításként, manipulációként és korlátozásként érzékeltek. Ám a harmadik
dimenzió működési zavarai mögött az egyensúly és harmónia ötödik dimenziós
birodalma található, ahol a férfi és a női tökéletes harmóniában, tökéletes
egyenrangúságban létezik. Ez a kölcsönös szeretet és tisztelet köteléke,
ami a harmóniát tökéletes egyensúlyban tartja. Az egyensúlynak ezen a
helyén nincs félelem és harag, csak elfogadás és szeretet.
Ez a tökéletes egyensúly fog visszatükröződni a pár szexuális egyesülésének
alkalmával is. Az Új Földön a szex és a szexualitás alapja a szellem lesz,
és örömteliség fogja jellemezni. A visszaélés és uralkodás régi mintái
eltűnnek. A párok tanulni fognak az energiákról, vagyis a chi-ről,
testükkel és szexualitásukkal kapcsolatban. Meg fogják tanulni, hogy a
szexet ne csak egy nemzési aktusnak vagy a szerelem kifejezésének
tekintsék, hanem az életerő és egészség megőrzésének egy módjaként is. A
szexuális alkímia ősi titkai ismét általános tudássá válnak, és Szent
Szexként fogjátok gyakorolni őket, ami a lélektársi szövetségek része lesz.
A Szellemhez és az Ikerláng Szövetségekhez vezető út megnyitása
Ha egy pár, akik lélektársak, egymásra találnak a test és lélek ezen szent
kötelékében, akkor elkezdik vegyíteni az energiáikat. A szent szex
gyakorlása által megtapasztalják az EGY-séghez való visszatérés eksztatikus
örömét, fizikai megtapasztalásként.
A test és lélek energiáinak összekapcsolódása és összekeveredése egy
spirális örvényt hoz létre, ami voltaképp egy út a Szellem és a Forrás
birodalmához. Ezáltal az energiák lejönnek a Magasabb Síkokról, hogy
aktiválják és erősítsék a partnerek testét és lelkét. Az ősi világban a
szent házasság és a szent szex rituáléit a papok és a papnők gyakorolták,
hogy ezáltal biztosítsák az Isteni Kegyelem áramlását a közösség számára,
hogy a mikrokozmosz egyensúlyát tökéletes rendben tartsák. Az Új Földön
minden lélek-kötésű pár előtt nyitva áll majd a lehetőség, hogy "szent
házasságra" lépjenek, amiben megtanulják egyesíteni energiáikat, és az
Isteni Kegyelem és Szeretet áramlását a bolygóra hozzák.
Ha Kegyelem áramlik a lélektárs-páron keresztül ebben a formában, akkor
hozzáférhetővé válik számukra az Isteni Feltétel nélküli Szeretet
kifejezése, és ekkor Ikerlángokká válhatnak. Eggyé válnak a Forrás és a
Szellem energiájában. Egymás iránt érzett szerelmük magában foglalja az
Isteni Lényeg Feltétel nélküli Szeretetét, és visszatükröződik általa.
Ekkor ők valóban az Isten és az Istennő, akik egyesültek az Isteni Feltétel
nélküli Szeretet Szikrájának szolgálatában, valamint földi megnyilvánulásában.
És megismételjük, ez mindenki számára elérhető, akik lélektársi szövetséget
alkotnak az Ötödik Dimenziós Új Földön. Ez egy hatalmas örömet jelentő
ajándék, amiért mindannyian dolgoztatok oly sok dualitásbeli létidő alatt.
Ez az Egység Tudat gyakorlati megtapasztalásának ajándéka.
Feltétel nélküli Szeretet, Szex és Szellem: egy ősi egyiptomi történet
Kedveseink, ahogy az ősi bölcsesség visszatér a bolygótokra, újra
magatokévá teszitek az Istenek és Istennők bölcs történeteit. Szeretnénk
figyelmetekbe ajánlani egy gyönyörű történetet az ókori Egyiptomból. Hogy
megmutassák, hogy értették a szent szex jelentőségét, mint az egyensúly
szent harmóniájának szolgálatát, Geb és Nut történetét mesélték.
Nut volt az Ég Anya, a Kozmikus vagy Galaktikus Anya Istennő. Geb volt a
Föld Apa, ami a Föld Bolygót szimbolizálta, amit férfinak tekintettek (egy
olyan meghatározás, ami újra nyilvánvalóvá válik az Új Földön, ahogy a
férfiak újra visszaveszik aktív, sámán szerepüket.) Ebben a történetben Nut
és Geb, vagy a Föld és az Ég, minden nap összekapcsolódtak a szexuális
egyesülés alkalmával. Ebből az egyesülésből Nut minden egyes nap megszülte
a Napot, ami fényt hozott mindenkinek. Tehát a szent közösülés értelme az
volt, hogy fényt hozzon a bolygóra. Megteremtette a szent egyensúlyt, ami
lehetővé tette az Isteni Kegyelem áramlását. És ha az Isteni Kegyelem
áramlásban van, akkor az csodákat teremt!
Tehát, kedveseink, ha magatokra öltitek Isten és Istennő szerepeiteket,
melyhez jogotok van ember angyalokként, akkor a szellemetek elvezet
benneteket lehetséges lélektársaitokhoz. Ha úgy határoztok, beléphettek egy
szent házasságba, ami szolgálatotok része lesz, hogy fényt hozzatok a
bolygóra. Ez az öröm ajándéka, amelyben minden Ötödik Dimenziós Ember
Angyal részesülhet!
fordította: LBY |